Indiai, hindu orvos, spirituális tanító, a róla elnevezett jógairányzat elméletének megalkotója, a Védánta tanítója, számos spirituális szervezet és jótékonysági intézmény alapítója.
„A vivéka a helyes megkülönböztetés képessége, a különbségtétel valós és valótlan (szat-aszat), állandó és változó (nitja-anitja), Lélek és nem-Lélek (Átman-anátman) között.
Nem szabad, hogy a vivéka csak átmeneti, múló hangulat legyen a törekvőben.
Egy vivékí (a helyes megkülönböztetés embere) mindig éber, és soha nem bonyolódik semmibe.
A vivéka belső erőt és nyugodt elmét biztosít.” – Szvámi Sivánanda
Órarend
AZ ÓRÁK NEHÉZSÉGI SZINTJEI:
⭐️ – Akár kezdőknek is, akik még sosem jógáztak. ⭐️⭐️ – Azoknak, akik mögött van már már néhány órányi jógagyakorlás. ⭐️⭐️⭐️ – Azoknak, akik tisztában vannak az alap ászanákkal, légzőgyakorlatokkal, esetleg otthon is szoktak gyakorolni. ⭐️⭐️⭐️⭐️ – Azoknak, akik szeretik az intenzív óratípusokat. Fokozottabb erőnlétet, állóképességet igényel.
KÉRJÜK, HA MÉGSEM TUDSZ ELJÖNNI A BEFOGLALT ÓRÁRA,
NE FELEJTSD EL LEMONDANI AZ IDŐPONTOT, HOGY ÁTADD A LEHETŐSÉGET MÁSNAK!
Megközelítés autóval: A jógaterem a Fóti úttal párhuzamos, egyirányú szervizútról közelíthető meg. Dunakeszi központja felől érkezve a Janek Géza utcánál (a Fóti út 51.-nél, a Fenyő ABC-nél) lehet behajtani a szervizútra.
Megközelítés tömegközlekedéssel: A jógaterem 300 méterre fekszik a „Dunakeszi Rehabilitációs Intézet” Volánbusz megállótól, ahol megáll a Dunakeszi-Fót-Mogyoród vonalon haladó 324-es, a Dunakeszi-Fót-Mogyoród-Gödöllő vonalon közlekedő 325-ös, a Vác-Göd-Dunakeszi-Fót vonalon közlekedő 371-es busz, a Tesco, az Auchan járat valamint a Dunakeszi körjárat.