Jógaoktatóként, az egyik órámon jött a felismerés, hogy meditációt kell tartanom másoknak. Igazából a jóga vezetett át a félelmeimen, a kifogásaimon, a kishitűségemen. Jógaoktatás közben éreztem meg, hogy igen, ezt szeretném csinálni, igen, ez én vagyok, igen, ebben tényleg otthon vagyok.
Kilenc éve járom az önismereti utamat, és hat éve kezdtem el meditálni. A csung jüan csikunggal kezdődött. Ez az út egészen Kínáig, Shaolinba vezetett, ahol egy háromhetes elvonuláson vettem részt Hszü Mingtang nagymesterrel. Minden hajnalban, 5 órakor a Shaolin templom előtt meditálni egy igen különleges ajándék volt az élettől. Ugyanígy éltem meg a napi 7-8 óra meditálást is a nagymesterrel. Varázslatos volt ez a néhány év a csikunggal, miközben haladtam tovább az önismereti úton is.
Ezt követően Bakos Attila vezetett be és ismertetett meg a védikus kultúra magával ragadó mélységeivel. A jógafilozófia, a Bhagavad Gita és Patanjali jóga szútrái révén újabb rétegek tárultak fel az Istennel és az önmagammal/önvalómmal való kapcsolódás folyamatában.
A szellemi utam ezután Indiába vezetett, ahol előbb jógaoktatói végzettséget szereztem, majd megtaláltam a Gurumat, Chandra Szvámit, aki a találkozásunk első pillanatától ösztönöz Isten és az önvalóm mielőbbi fel- és megismerésére. Ő inspirált egy kilenc hónapos szellemi gyakorlat elvállalására is, aminek révén karácsonyig naponta több mint két órát meditálok.
A meditációkra szeretettel várok kezdőket, haladókat egyaránt. Talán csak azoknak nem javaslom az óráim látogatását, akik kifejezetten csendes meditációt szeretnek végezni. Erre a legalkalmasabb helyszín egy csendes szoba vagy a természet, ahol egyedül lehetünk. Az órák terv szerinti programja: relaxáció, egy kis mantrázás, különböző vezetett meditációk és egy kevés csendes meditáció. Ha szeretnél belekóstolni a meditáció világába, ha szeretnéd megtalálni a belső csendet, ha szívesen részesülnél a közös meditációs energiatér csodás hatásaiban, akkor gyere, érezd meg, mit ad számodra egy alkalom.
A meditációval kapcsolatos írásaimat itt találod meg: www.swings-blog.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published.