BLOG

A MEDITÁCIÓ SEGÍTETT A TÚLÉLÉSBEN A BARLANGBAN REKEDT THAI GYEREKEKNEK

A Vadkanok nevű thai ifjúsági focicsapat 11 és 16 év közötti tagjai, illetve másodedzőjük, a 25 éves Ekapong Chanthawong 18 napig volt egy észak-thaiföldi barlang fogságában. Végül az emberfeletti teljesítményt nyújtó mentőbúvárok szabadították ki őket, akik közül egy az életét is vesztette a mentés közben. Belegondolni is képtelenség, mit élhettek át ezek a gyerekek egy fény nélküli, nyirkos, levegőtlen barlangban napokon át.

A MÁSODEDZŐ MEDITÁCIÓ SZAKÉRTŐ

Mostanra az is kiderült, hogy valószínűleg sokkal kevesebb esélyük lett volna a túlélésre, ha a csapat másodedzője – aki korábban buddhista szerzetesnek tanult, és a meditáció szakértője, – nem bíztatta volna őket a közös meditációra, a pozitív gondolkodásra. A beszámolók szerint, amikor a brit mentőbúvár csapat 9 nap keresés után rájuk bukkant, akkor is épp ültek és meditáltak.

A meditáció fizikailag, lelkileg, mentálisan is segített nekik abban, hogy kibírják a megpróbáltatást.

Az őket kimentő búvárok elmondása szerint a fiúk a körülményekhez képest jó egészségi állapotban voltak, némelyikük kissé kihűlt, vagy lassú volt a pulzusa, és nagyon éhesek voltak, de ennél komolyabb fizikai problémájuk nem volt. De, ami még meglepőbb, rendkívül jó lelki állapotban, és meglepően nyugodtak voltak, annak ellenére, hogy több mint két hetet töltöttek a vízzel elárasztott bánya mélyén.

A focista gyerekek igen szerencsésnek mondhatják magukat, hogy velük volt a meditációban járatos másodedző. Ekapong Chanthawong fiatalon kolostorba vonult, miután 10 éves korában meghaltak a szülei. Buddhista szerzetesnek tanult, de három évvel ezelőtt otthagyta a rendet, és csatlakozott a Vadkanok edzői csapatához. Azon a napon, amikor a barlangban rekedtek, az edző szabadsága miatt ő felügyelt a gyerekekre. 

TARTALÉKOLTÁK AZ ENERGIÁJUKAT

A másodedző korábbi, szerzetesi tanulmányai ezúttal szó szerint életmentőnek bizonyultak: az, hogy a fiúkat biztatta és segítette abban, hogy meditáljanak a barlangban, úgymond konzerválta a fiúk energiáját, ez sokat segített nekik, hogy fizikailag ne merüljenek ki.

 

A LASSABB LÉGZÉSSEL KEVESEBB OXIGÉNT HASZNÁLTAK EL

A barlangban folyamatosan csökkent az oxigén szint. Állítólag kevesebb mint 15 százalék volt, a normális 21-hez képest. A 15 % a minimum szint a létfenntartáshoz, éppen ez az alacsony oxigén szint volt az ok, amiért a búvárok a vártnál később tudták csak felhozni őket a barlangból. A meditáció nélkül – amely köztudottan lassítja a légzést, és csökkenti az oxigén felhasználást – a fiúk talán nem is élték volna túl.

 

POZITÍV GONDOLKODÁS

Az, hogy nyugodtak tudtak maradni, tényleg az életüket mentette meg, hiszen, ha izgatottak lettek volna, amelynek természetes velejárója a szapora légzés, gyorsabban elhasználták volna a rendelkezésükre álló oxigént.  

Bár mint a csapatért felelős felnőtt, Chanthawong felel azért, hogy a figyelmeztetés ellenére bementek a barlangba, (bizonyára ezért is kért bocsánatot rögtön, amint kiszabadították őket) de az is biztos, hogy higgadtsága, korábbi tanulmányai és a meditációs technikák nélkül sokkal kevesebb esélyük lett volna a túlélésre.

forrás: INC.com

Hasonló cikkek

Vivéka blog

Hasi légzés

Amikor megszületünk, még tökéletesen lélegzünk, nézd csak meg ezt a videót, amin a kisfiam, Zalán látható alvás közben 3 hónapos korában. Tökéletes hasi légzéssel lélegzik! Természetesen sokkal gyorsabban, mint a felnőttek, mert a csecsemőknek sokkal szaporább a szívverésük és a légzésük is.

Tovább olvasom »
Vivéka blog

Kamaszlány bálnajelmezben

Tökéletlenségem újabb fejezete, avagy aki egyszer kövér volt, lélekben örökre az marad. Már jócskán elmúltam 30 éves, amikor gyerekkori legjobb barátnőm, Juci véletlen elszólta magát, hogy a középiskolában a fiúk a hátam mögött Bálnának hívtak…
De ne szaladjunk ennyire előre. Az egész ott kezdődik, hogy alkatilag nem vagyok az a darázsderék-kerekfenék típus. Ehelyett a szélescsípő-egybederék-laposfenék-piszkafaláb kombót pörgették ki nekem a genetikai szerencsekereken.

Tovább olvasom »
Vivéka blog

Ez a maga dereka?

„Csoda, hogy tud járni!”
Ez a mondat egy reumatológus doktornő szájából hangzott el, 2013-ban, miután megnézte a gerincemről készült röntgen felvételt. Korábban is fájt a derekam, főleg reggel, ébredés után, vagy ha sokáig álltam egy helyben. A terhesség alatt azonban ez teljesen elmúlt. Ebből a szempontból is az egyik legszuperebb időszaka volt az életemnek az a 9 hónap.

Tovább olvasom »
Vivéka blog

Ki a jógi?

Korábban azt gondoltam, a jógi nevet azok a nagy tudású megvilágosult mesterek, guruk viselhetik, akiktől a jógát tanulja az emberiség generációról generációra. Sárga vagy fehér ruhában, lótusz ülésben meditálva töltik napjaikat, aszkéta életmódban, angyali fénnyel és tanítványok garmadával körülvéve.

Tovább olvasom »